Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szerdán ismertetett helyzetértékelése kiemeli, hogy a font gyengülése ellen védő opciós tranzakciók kereslete erősödik az utóbbi időben, de ugyanez nem érzékelhető az euróeszközök piacán.

Ez éles kontrasztban áll azzal a súlyos piaci felfordulással, amelyet a görög euróövezeti tagság jövőjével kapcsolatos félelmek okoztak, jóllehet a görög gazdaság mérete a brit gazdaság nyolcada. A piaci szereplők a jelek szerint figyelmen kívül hagyják a nemzetközi pénzügyi szervezetek figyelmeztetéseit is azokról a kockázatokról, amelyek a világgazdaságot fenyegetnék Brexit esetén, vagyis ha Nagy-Britannia a népszavazás eredményeként távozna az EU-ból – hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.

A ház felidézi, hogy legutóbb Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét ellátó Federal Reserve elnöke beszélt e héten az esetleges Brexit “jelentős gazdasági visszahatásairól”.

A cég elemzői szerint a piaci nyugalom abból a szempontból indokolt, hogy a Brexitnek valószínűsíthetően csak korlátozott hatása lenne a kontinentális Európa gazdaságára. A legtöbb EU-társállam nagy-britanniai exportja – Írország kivételével – a hazai össztermék (GDP) arányában mérve csekély, így a brit importkereslet jelentős, például 5 százalékos visszaesése 0,5 százaléknál kisebb GDP-arányos veszteséget okozna a legtöbb uniós exportőr ország gazdaságának – áll a Capital Economics szerdai elemzésében.

A piaci nyugalom azonban több okból is elhibázott hozzáállásnak bizonyulhat:

  • Mindenekelőtt a Nagy-Britanniával folytatott kereskedelem visszaesésének számos közvetett hatása is lehet, például az üzleti bizalomra vagy a pénzügyi szektorra. Ez még nagyobb terhet róhat az egyébként is gyenge euróövezeti gazdaságra, és azzal a veszéllyel járhat, hogy ismét fellángol a valutaunió adósságválsága.
  • Emellett a Brexit más EU-országokban is erősítheti a hasonló népszavazások kiírásának szándékát, és ez a hatás még nagyobb lehet, ha Nagy-Britannia kilépése esetén nem válnak be a Brexit “apokaliptikus” gazdasági következményeiről szóló előrejelzések.
  • Ráadásul ha a brit népszavazáson a többség arra voksol, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja, a befektetői figyelem akkor is ráirányulhat azokra az EU-társállamokra, amelyekben szintén mutatkozik választói szándék az EU-tagságról szóló népszavazásra.

Mindezt egybevetve a brit népszavazás eredményétől függetlenül a brit piacokon jelenleg tapasztalható nyomás egy része hamarosan megjelenhet a kontinens EU-gazdaságaiban is – jósolták szerdai elemzésükben a Capital Economics szakértői.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő minapi átfogó tanulmánya szerint hosszú távú gazdaságpolitikai döntéseket is érintő veszélyes precedenst teremtene, ha Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból. A Fitch elemzői szerint az uniós vezetők Brexit esetén – félve a populista politikai irányzatok erősödésétől – ódzkodhatnának rövid távon népszerűtlen, de hosszabb távlatban gazdasági előnyökkel járó intézkedések, például növekedésösztönző reformok, költségvetési konszolidációs lépések bevezetésétől, vagy a bankunió elmélyítésétől.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ