A harmadik, szerdai tárgyalási napján a skót kormány jogi főtanácsadója, a skót főügyész tisztségét is ellátó James Wolffe kijelentette: Skócia álláspontja szerint a brit kormánynak nemcsak a londoni, hanem a skót parlamenttel is konzultálnia kell az 50. cikkely aktiválása előtt.

Wolffe érvelése szerint ugyanis Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból jelentősen módosítja a skót parlament törvényhozási, illetve a skót kormány törvénytervezet-alkotási hatásköreit is, és így komoly mértékben átalakítja az Egyesült Királyság alkotmányos berendezkedését.

A legfelsőbb bírósági tárgyalás korábbi szakaszában a brit kormány jogi képviselője azonban már előre elvetette, hogy Londonnak konzultációs kötelezettsége lenne Skóciával, azzal az érvvel, hogy a skót önrendelkezés döntési jogkörei nem terjednek ki a brit külügyekre.

A brit EU-tagságról június 23-án rendezett referendumon országos átlagban szűk, 51,9 százalékos többséggel a kilépést pártolók győztek, ám Skóciában a választók 62 százaléka a bennmaradásra szavazott.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, a Skóciát kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője azóta több nyilatkozatában is egyértelművé tette, hogy ismét napirendre került Skócia függetlenné válásának kérdése, mivel Skócia nem fogadja el, hogy akarata ellenére “kirángassák” az Európai Unióból.

Skóciában 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást a függetlenségről, de akkor a választók 55 százaléka az elszakadás ellen voksolt.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ