Angela Merkel Kereszténydemokrata Unió (CDU) esseni kongresszusán elmondott beszédében azt hangoztatta, hogy meg kell állítani az illegális migrációt és távozásra kell bírni az elutasított menedékkérőket, fel kell lépni a “párhuzamos társadalmak” ellen, tiltani kell az egész testet fedő muzulmán női öltözékek a viselését és nem szabad tűrni, hogy bárki is a német jog fölé helyezze a saríát, az iszlám jogrendet.

Nem véletlen a Angela Merkel pártelnök-kancellár pálfordulása, az utóbbi évben drasztikusan csökkent a népszerűsége a pártján és a választópolgárok körében. Bírálói szerint vezetésével elmozdult a politikai spektrum baloldala felé, de több szavazót veszített a jobboldalon, mint amennyit meghódított a baloldalon, és a jobboldalon megnyitotta a teret az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt előtt.

A küldöttek azt a kijelentését fogadták a legnagyobb tapssal, hogy minden lehetséges jogi eszközzel tiltani kell az egész testet elfedő muzulmán női öltözékek viseletét. A német kultúra alapvető eleme, hogy az emberek megmutatják egymásnak arcukat – mutatott rá Angela Merkel.

Hozzátette: küzdeni kell a “párhuzamos társadalmak” kialakulása ellen, illetve megszüntetéséért, nem szabad elfogadni, hogy bárki is a német jog fölé helyezze a saríát, az iszlám jogrendet, és a védelemre szoruló menekültek érdekében is távozásra kell bírni az elutasított menedékkérőket. Azonban fel kell lépni az uszítás és a nép fogalmának kisajátítása ellen is, és olyan vitakultúrát kell kialakítani, amely “megérdemli ezt a nevet” – tette hozzá Angela Merkel.

A menekültüggyel kapcsolatban azt is hangsúlyozta, hogy meg kell állítani az illegális migrációt, küzdeni kell a menekülés okainak megszüntetéséért, és a hazájuk térségében kell segíteni a menekülteknek, ezért az EU-Törökország megállapodás mintájára további egyezményeket kell kötni, legfőképpen afrikai államokkal.

Aláhúzta, hogy nem ismétlődhet meg többé a tavalyi menekültválság, “nem állhat elő még egyszer olyan helyzet, mint 2015 nyárutóján”. Akkor Németország “rendkívüli humanitárius szükséghelyzetben” cselekedett, és gazdasági ereje, a helyi önkormányzatok, az állami intézmények és az önkéntesek helytállása révén kiválóan teljesített – mondta Angela Merkel.

Angela Merkel hangsúlyozta, hogy 2016-ban bizonytalanság lett úrrá a világon, és veszélyben van az Európai Unió (EU) is, amely békét és jólétet adott Németországnak. A válságok megoldásának eddig azzal a reménnyel lehetett nekilátni, hogy az EU megerősödve emelkedik ki a nehézségekből, de a szinte elképzelhetetlenül súlyos fejleményekkel terhes 2015-ös év után még nagyobb megrázkódtatások következtek, így 2016-ban “a világ kifordult a sarkaiból”.

Ebben a helyzetben az EU stabilizálására kell törekedni, meg kell akadályozni, hogy meggyengülve kerüljön ki a válságok örvényéből – mondta Angela Merkel. Kiemelte, hogy valamennyi tagországnak be kell tartania a stabilitási és növekedési paktum előírásait, a brit uniós tagság megszüntetésének (Brexit) folyamatában pedig nem szabad engedni a tagság előnyeinek “kimazsolázását”, Nagy-Britannia csak akkor férhet hozzá az uniós belső piachoz, ha elfogadja a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad mozgásának elvét.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is

NINCS HOZZÁSZÓLÁS