Jeremy Corbyn brit munkáspárti képviselőt, pénteken reggel az LBC riportere, David Cameron Offshore befektetéseiről szerette volna megkérdezni, azonban Corbyn határozottan visszautasította a nyilatkoztat tételt.

Corbyn a kamerákat meglátva udvariasan megköszönte, hogy ellátogattak hozzá, azonban nem kíván nyilatkozni semmilyen körülmények között. Az LBC riportere Charlotte Wright azonban ennek ellenére a képviselő arcához tartotta telefonját, ám ekkor Corbyn határozottan félretolta a riporternő kezét és felszólította, hogy tegye el a készülékét.

Korában Corybyn a BBC-nek adott nyilatkozottban felhívta a figyelmet a brit korona fennhatósága alá Offshore briodalmak felszámolásának fontosságáról. Mivel a be nem fizetett adó hiányzik az egészségügyből és az oktatásból. Azonban David Cameron érintetségéről szűkszavúan nyilatkozott.

A brit médiában megoszlanak a vélemények a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének fellépésével kapcsolatban, mivel többek szerint Corbyn elmulasztotta David Cameron ellen kijátszani a panamai offshore részesedésével kapcsolatos kártyáit. Mások szerint ez egy konzervatív párton belüli vita, így nem lenne értelme további sárdobálásba belefolyni.

David Cameron botrány kirobbanása után három nappal – több, meglehetősen bizonytalan hivatalos nyilatkozat után – ismerte el, hogy neki is voltak részvényei néhai édesapja offshore befektetési vállalkozásában. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy eladta az érdekeltségét 2010-ben, mielőtt Nagy-Britannia miniszterelnöke lett volna.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is

NINCS HOZZÁSZÓLÁS