David Cameron a londoni miniszterelnöki rezidencián fogadta munkavacsorán Donald Tuskot. A megbeszélés elsődleges, de nem kizárólagos témája az Európai Unió társállamaiból Angliába érkező munkavállalók szociális ellátásának London által igényelt korlátozási lehetősége volt.

A nem egészen kétórás megbeszélés után, vasárnap éjjel Tusk távozott a londoni miniszterelnöki hivatalból, és csak annyit mondott az ott várakozó újságíróknak, hogy “nincs egyezség”.

A brit kormányfői hivatal szóvivője hétfő hajnalban, Cameron és Tusk megbeszélése után mindazonáltal igen derűlátó nyilatkozatot tett közzé, szerinte “komoly haladást” sikerült elérni, különösen a brit kormányfő és az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker pénteki brüsszeli találkozója utáni 48 órában.

David Cameron és Donald Tusk az Európai Tanács elnöke
David Cameron és Donald Tusk az Európai Tanács elnöke

Azt is közölték, hogy a brüsszeli bizottság olyan megállapodási szövegtervezetet tett le az asztalra, amely egyértelműen leszögezi, hogy Nagy-Britanniában máris teljesülnek a külföldi EU-munkavállalók szociális ellátásának szigorításához – az elterjedt szóhasználat alapján a “vészfék” alkalmazásához – szükséges feltételek.

A Downing Street szóvivője szerint ez “jelentős áttörés”, amely azt jelenti, hogy Cameron teljesítheti a külföldi EU-munkavállalók – a londoni kormányfői hivatal hétfő hajnali közleményének szóhasználata szerint az “EU-migránsok” – munkaviszonyhoz kötődő szociális ellátásának korlátozására tett ígéretét.

A brit reformigények legvitatottabb eleme alapján az EU-társállamokból érkező munkavállalók csak négyévi folyamatos, legális nagy-britanniai munkaviszony után férhetnének hozzá a brit szociális ellátórendszer juttatásainak teljes köréhez. London mindemellett uniós szintű törvényben akarja rögzíttetni azt is, hogy nem az euró az EU egyetlen fizetőeszköze, az euróövezeti országok ne hozhassanak többségi, diszkriminatív jellegű döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok kárára, és Nagy-Britanniára ne vonatkozzék az EU-integráció mind szorosabbra vonásának szerződéses kötelezettsége.

A Downing Street szóvivőjének közleménye szerint azonban ez utóbbi területeken még van teendő, ezért Cameron és Tusk egyetértett abban, hogy megéri a további időráfordítás. A szóvivő szerint hétfőn Brüsszelben “egész nap” szakértői szinten folytatódnak az egyeztetések. A Downing Street illetékese hozzátette: Tusk jelezte, hogy a megállapodás szövegtervezetét kedden terjeszti a tagállamok vezetői elé.

Az időzítés most már meglehetősen szoros, hiszen – nem hivatalos, de a Downing Street által nem is cáfolt, egybehangzó értesülések szerint – a brit kormány már júniusra ki akarja írni a brit EU-tagság jövőjéről tervezett népszavazást, ám ehhez mindenképpen szükséges lenne, hogy a február második felében esedékes brüsszeli EU-csúcson végleges formát öltsön Nagy-Britannia és az Európai Bizottság megállapodása a London által igényelt reformokról. A brit EU-referendumról elfogadott törvény 2017 végéig írja elő a népszavazás megtartását.

Szerinted kilép az Egyesült Királyság az EU-ból?

Loading ... Loading ...

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ