A címben szereplő mondatot Ramon Fonseca a panamai Mossac Fonseca ügyvédi irodájának vezetője mondta, miután a cégéből kiszivárgott dokumentumokra figyel az egész világ.

Kijelentését alátámasztja a Tax Justice Network (TJN) független szervezet kimutatása, amely a nemzetközi adózási és pénzügyi szabályozást vizsgálja. A szabályozás erőssége és a pénzügyi tranzakciók mennyisége alapján.

TJN listáján Panama csak a 13. helyen szerepel, nem meglepő módon Svájc vezeti a rangsort azzal, ahogyan a banktitkot védik az országban. Igaz, a közelmúltban már tettek néhány gesztust a nemzetközi nyomásnak engedve, az adóelkerülés megakadályozása érdekében, beazonosíthatóvá tették a bankszámlák tulajdonosait.

A második helyen Hong Kong áll, ahol a Mossac Fonseca legnagyobb irodája is működik. Hong Kong megengedi a bemutatóra szóló részvények forgalmát. Ezekkel a papírokkal úgy lehet mozgatni a vagyonokat, hogy a tulajdonosuk személye rejtve maradhat.

A harmadik helyre az Egyesült Államok kvalifikálta magát. Delaware államban 945 ezer cég van bejegyezve, nagyjából mindegyik lakosra jut egy.  A gyanú szerint az itteni cégek többsége csupán „szellem vállalkozás”. Nem végeznek tevékenységet, csak a pénzt folyatják át rajtuk a tulajdonosok, hogy így titkolják el a kilétüket.

Alex Cobb a TJN képviselője szerint, ha a brit korona tengeren túli területeit, mint például a Kajmán-szigeteket vagy a Bahamákat Nagy-Britanniához számolnák, akkor valószínűleg Anglia szerepelne toplista élén.

A világ gazdaságilag legfejlettebb országai már a 2013-as G8-as csúcson megállapodtak abban, hogy felveszik a harcot a pénzmosással, az adócsalással és az adóelkerüléssel szemben.

Először a saját házuk táján kellene kezdeniük a BBC szerint. Jason Hickel, a London School of Economics tanára úgy becsüli, hogy a világ teljes magán vagyonának az egy hatoda van elrejtve az adóparadicsomokban.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is

NINCS HOZZÁSZÓLÁS